Lemez

Hátha nem késő

The Men: Open Your Heart

  • - kovacsm -
  • 2012. április 2.

Zene

A brooklyni Sacred Bones kiadó egységesre tervezett lemezborítói sziporkázóan sokféle portékát rejtenek. A zenekarok öntörvényűsége a közös nevező, mindegyikük kellőképpen megátalkodott, olykor orvosi értelemben is degenerált, és a devianciájuk az, ami összeköti őket. A túlélés halvány reménysugarát jelentik a YouTube-pszichedelikus ipodpunk ok nélküli lázadóinak uralma idején. A gumiszoba kísérteteit csendes folkdalokban megéneklő Amen Dunes, valamint az ön- és közveszélyes Timmy Vulgar valóban garázsrock Human Eye zenekara is maradandó albummal jelentkezett tavaly, és a The Men is megérdemelten keltett feltűnést a Leave Home kérlelhetetlenül gerjedő barlangi rockzenéjével. A szintén brooklyni társaság a nyolcvanas évekbeli Sonic Youth bipoláris zajrockja felől érkezett: döngölős próbatermi hangzás, pirosba tolt potméterek, mindvégig a szétesés határán egyensúlyozó, izzadt zakatolás.


Egy év sem telt el, és itt a folytatás. Az Open Your Heart kerek dalformáival, ragadós refrénjeivel elsőre gyáva visszalépés. Hová tűnt a lárma, a gitárzaj, a szívet melengető téboly? És mi van helyette? Dalok? Ne már. Minek? Kinek? A csalódásból felocsúdva azonban rögtön kiderül: nincs szó megalkuvásról, eddig rejtett értékek kerültek most felszínre. A két gitár hihetetlen intenzitású, gyermekien leleményes játéka jobban érvényesül most, és nagyobb a hangsúly a dalokon. A címadó például maga a tökély. Amikor úgy érzi az ember, hogy négy percbe sikerült az egész világot belesűríteni. Egy elsöprő Buzzcocks-riffel indul, az énektéma pedig a Hüsker Düt idézi; nem Bob Mouldot, hanem Grant Hartot, mégpedig a legközvetlenebb, leglefegyverzőbb modorában. Csillogó szemű, zsíros hajú powerpop, egyszerre keserű, mégis optimista, aki ilyen számot tud írni, az tényleg ne a torzítópedálon rugózzon, hanem daloljon, ahogy a torkán kifér, hátha nem késő még.

Sacred Bones, 2012


Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.